17.rész |
Wiky |
2011.10.22. 07:42 |
|
Reggel mocorgásra ébredtem. Krisztián volt az. Már szinte teljesen felöltözve ült az ágy szélén.
- Ilyen korán mész? – öleltem át egy hatalmas ásítás kíséretében.
- Sajnos, muszáj. – húzta el a száját
- Akkor maradj itt velem, és…. – és óvatosan,érzékien csókolgatni kezdtem a nyakát.
- Tudod, hogy minden vágyam lenne, – mondta remegő hangon – de Orsi kinyír, ha elkések.
- Egy kis idő is elég. – suttogtam az ajkaiba. Nem tudott ellenállni. Ajkát az enyémre nyomta, és vadul csókolni kezdett. Kezem tarkójáról lecsúszott a mellkasára, majd még lejjebb. Érezhetően akarta, hogy és élvezte a dolgot, de amikor kezem pólója alá téved, eltolt magától.
- Tényleg… mennem kell. – mondta levegő után kapkodva – Sajnálom.
- Tudom. – sóhajtottam, majd adtam egy utolsó csókot neki.
- Tényleg nagyon sajnálom, már nem mondhatom le. De most rohanok, már a fiuk itt vannak. Szeretlek!! – felkapta a táskáját, és elviharzott.
- Én is...szeretlek. – suttogtam magamnak. Már percek óta nem volt itthon, de én még mindig szomorúan meredtem magam elé. Értem én, hogy dolga van, de remélem ez nem lesz mindig így. Ha igen, felesleges belekezdeni ebbe a kapcsolatba, így semmi értelme nem lenne. Úgy nem bírja hosszútávon ez a dolog, ha Ő későn jön, és korán megy, ha egy közös percünk sincs. Egy darabig még bambán bámultam magam él, és hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben. Elmélkedésemből Szandra zökkentett ki.
- Minden rendben? Kölyök? – nézett szét a szobában? – Történt valami?
- Semmi. – ráztam meg bambán a fejem.
- Nem úgy nézel ki, mint akivel minden rendben. – ráncolta össze a homlokát.
- Tényleg minden oké. – mosolyogtam rá.
- Ha te mondod! – huppant le mellém az ágyra. – Amúgy mesélj csak! Hogy is van ez köztetek?
- Ha arra vagy kíváncsi, akkor igen, együtt vagyunk. – nevettem el magam.
- És mennyire komoly? Vagy csak egy éjszaka volt?
- Nem hiszem, vagyis részemről biztos, hogy nem, és szerintem Ő is így van vele.
- És? Milyen vele? Mármint tudod…hogy teljesít ott? – hangsúlyozta az utolsó szót.
- Te csak ne törd ezen azt a kis okos fejedet! – nevetve felálltam és elindultam a konyha irányába.
- De most miért? – kiáltotta utánam, de én úgy tettem, mint aki meg se hallja. A nappaliban Tomikával futottam össze.
- Viki!! Konyhába készülsz? Valami reggelit én is kapok ugye? – nézett rám ellenállhatatlanul
- Tamás! Volt már rá példa? Tudod, hogy ha valamit főzök, akkor úgy csinálok, hogy mindenkinek jusson. – és dühösen a konyhába mentem.
- De durcás valaki, így kora reggel. – jött utánam Tomika. – Krisztián miatt? – tapintott a lényegre.
- Mondhatni. – elég diplomatikus válasz volt a részemről.
- Csak nem elmondtad? Hogy fogadta? – nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Ne légy lökött. Még szép, hogy nem mondtam el neki. Nem akarom tönkretenni sem a barátságotokat, sem pedig a kapcsolatomat.
- Mit nem akarsz tönkretenni? És mit nem mondtál el? – hallottam Krisz hangját a hátam mögött.
- Te mit keresel itthon? Nem úgy volt, hogy elmentél? – dadogtam össze-vissza.
- Ne térj ki a válasz elől. – mondta határozottan.
- Figyelj, ülj le előtte.
- Viki! Nincs időm erre! – emelte fel a hangját.
- Na jó. Tudod, hogy mi a Tamással régóta ismerjük egymást, de senkinek sem mondtuk még el, hogy honnan. Tehát, egy buliban ismerkedtünk meg, mindkettőnkben volt már pár pohárral, és lefeküdtünk. – amint ezt kimondtam, Krisztián szeme kikerekedett.
- És akkor ti? Őm….izé.. jártatok?
- Nem! Másnap beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy inkább nagyon jó barátok lehetnénk, mint egy pár. – segített ki Tomika. – Inkább egy ilyen testvéri viszony alakult ki.
- A testvérek nem fekszenek le egymással. – csattant fel hírtelen Krisztián.
- Krisz, kérlek. Értsd meg! Ha nem ott találkozunk, akkor nem történt volna meg. Csak az alkohol miatt volt. Tudom gyenge érv. – bújtam volna oda hozzá, de eltolt magától.
Már-már könnyes szemmel néztem fel rá. Szemében csalódottságot véltem felfedezni. Nagy levegőt vett…
- Tényleg csak egy alkalom volt? És csakis a pia miatt? – nézett a Tamásra. Se Ő, sem én nem válaszoltunk. – Kérdeztem valami! – emelte újra fel a hangját.
- Igen! – szólalt meg mögöttem Tomika, és lehajtott fejjel kisétált a konyhából.
- Krisztián! – suttogtam. – Nagyon haragszol?
- Kicsit. De az fáj a legjobban, hogy nem mondtad el!
- El akartam! – öleltem meg. Mér nem tolt el magától. Erősen szorítottam magamhoz, nem tudtam, hogy mit fog reagálni.
- Figyelj Viki! Szeretlek! Elmondhattad volna, nem tudom, miért féltél. Megértetem volna. – kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem. – Szeretlek érted? Nem érdekel a dolog, - suttogta az ajkaimba. Ajkaival óvatosan közelített felém, de nem csókolt meg, csak egy apró puszit nyomott a számra. - Ne aggódj, nem haragszom. De most mennem kell, csak egy kabátért jöttem vissza, Bratyóék el sem tudják képzelni, hogy mit csinálok eddig. – nevezett – Beszélj Tomikával, mond el neki, hogy semmi gond, én most nem tudok, rohannom kell. – és elvett egy kabátot a fogasról.
- Krisztián! Köszönöm. – bújtam még egyszer oda hozzá. – Szeretlek!
Ezen Ő csak elmosolyodott, és egy újabb puszit nyomott a hajamba.
|
16. rész |
Wiky |
2011.10.16. 14:00 |
|
Reggel mikor kinyitottam a szemem, két gyönyörű szempárral találtam szembe magam. Krisztián volt az, édesen mosolygott, miközben az arcomat simogatta.
- Hogy aludtál?
- Istenien. – csókoltam meg. Közelebb bújtam hozzá, és mellkasára hajtottam fejem.
- Mosolyogva nézett le rám.
- Valami baj van? – kérdeztem félve.
- Gyönyörű vagy. – nyomott csókot a számra.
- Ne hozz zavarba! – takartam el az arcom.
- Bocsánat, hogy ezt mertem mondani. – nevette el magát. – De azért reggelit kapok?
- Mit szeretnél enni?
- Nem is tudom, mondjuk pirítóst, tojással.
- Értettem uram. Óhajt még valamit? – kérdeztem kislányos hangon.
- Igen…. – és száját az enyémre tapasztotta. Gyengéden csókolt meg. Elmémet lassan borította el az a bizonyos mámoros köd, de nem hagytam….
Így sosem lesz reggeli. – suttogtam ajkaiba. – Na, megyek. Még a végén, nem tudok ellenállni.
- Nem baj, ha nem segítek? Elmennék fürdeni.
- Legalább gyorsabban kész leszek – nevettem.
Magam köré csavartam a takarót, így ültem fel az ágyon. Szemem a szobát vizsgálta, a ruháimat fürkészve.
- Keresel valamit? – ölelt át Krisztián.
- Véletlenül nem emlékszel, hogy hová lökted a ruháimat?
- Ha azt mondom nem, itt maradsz velem? – kezdte csókolgatnia nyakam.
- Tudod mit? Ez is megteszi. – emeltem fel egy inget a földről. Kipattantam az ágyból, és gyorsam magamra kaptam. Krisztián szomorúan nézett rám.
- Egyszer még megköszönöd. – csókoltam meg. Majd kimentem a konyhába és nekiálltam a reggelihez. Mire Krisztán kijött utánam, már kész is volt az étel. Leült az asztal, és ahogy eléraktam egy nagy tányér tojást, az ölébe húzott. Egymást etetve reggelizünk meg. Miközben ettünk hangosan, nevetve beszélgettünk. Ezt egy-egy hosszabb csókolózás szakította meg.
- Most döntsétek el, hogy esztek, vagy inkább valami mást csináltok. – ásítozott Tomika, majd leült velünk szembe az asztalhoz.
- Mi van haver? Csak nem megártott a málnaszörp? – homurizált Krisztián.
- Én is kapok reggelit? – nézett rám kérdően.
- Tomika, ez csak természetes! – nevettem. Felálltam Krisz öléből, és szedtem Tamásnak is egy nagy adag tojást. Mosolyogva tettem elé, és visszaültem Krisztián ölébe.
- Köszönöm. – mosolygott vissza. – Egyébként hogy telt az éjszaka?
- Jól. – mosolyogva csókolt meg Krisz.
- Azt meghiszem! A tegnap hallottakból ítélve, élveztétek a dolgot. – kuncogott Tamás – Nem olyan vastagok a falak.
- Tamás! Egyél inkább. – majd Krisztián felé fordultam. – És? Mit csinálunk ma?
- Sajnálom, de nekem lassan mennem kell. Fotózásom is lesz, meg még 3 koncertem. Tehát elég későn jövök, nyugodtan feküdj le.
- Tudod, hogy nem tudok, úgy aludni, ha te nem vagy itthon. De legalább reggel a karjaidban ébredhetek. – bújtam oda hozzá, mint egy kiscica.
- Úgy sajnálom Viki, de reggel pedig korán indulok.
- Az estét már meg sem merem kérdezni. – húztam el a számat.
- Picim. Ne haragudj légy szíves. Kigondolom, hogyan tudnálak kárpótolni, oké? – simította végig kezével az arcom.
- Rendben. – sóhajtottam.
- De most mennem kell. Akkor majd találkozunk…valamikor. – sóhajtott – De majd hívlak. - És te is hívj, ha bármi baj van!
- Nyugi Kölyök vigyázunk rá. – kacsintott Tomika.
Majd Krisztián elment, Szandra és Bence is felébredt. Miután megreggeliztek, amihez tegyük hozzá, hogy az már inkább mondható volt ebédnek, felöltöztünk, és elkísértük Bencét egy fellépésére. Régen voltam már Brasch Bence koncerten. Imádom a hangját, a sítulsát, magát ez egész előadót. A koncert nagyon jól sikerült, mire hazaértünk már vagy 8 óra volt. Krisztián még sehol sem volt…
- Hívd fel! Ha beszélsz vele, megnyugszol, és jobban leszel. Lazítasz egy kicsit, és akkor végre pihenhetsz. – javasolta Bence. Majd tárcsáztam a számot…
- Szia szépségem. – hallottam Krisztián hangját. – Minden rendben? Történt valami?
- Nem dehogy is! Csak hallani akartam a hangod. – válaszoltam kislányos hangon.
- De aranyos vagy. Úgy sajnálom, hogy dolgoznom kell.
- Semmi baj. Megértem, hogy ez a munkád, és hogy fontos neked. Sosem kértem, hogy válassz.
- Köszönöm. De most lekell tennem, én következek. Sietek haza.
- Várlak! – suttogtam a telefonba. – Krisztián!
- Igen?
- Szeretlek.
- Én is téged, mindennél jobban. - majd lettük a telefont.
Engedtem egy kád vizet, és legalább egy órán át áztattam benne magam. Jól esett a semmit tevés, a pihenés. Fáradtam szálltam ki a vízből, és szinte egyből aludtam, amint a párnák közé zuhantam. Egyszer ébredtem fel, amikor Krisztián megérkezett.
- Bocsánat, hogy felébresztettelek.
- Semmiség. – bújtam hozzá, és apró csókot nyomtam a nyakára. – Milyen volt a koncert?
- Nagyon jó, de majd elmesélem. Látom, hogy fáradt vagy. Jó éjszakát. – puszilt a hajamba.
Szinte pát perc múlva újra elnyomott az álom.
|
15. rész |
Wiky |
2011.10.16. 13:58 |
|
Másnap Krisztián ölelő karjaiban ébredtem. Teste az enyémhez simult. Gyengéden ölelt magához. Fejét a hajamba fúrta és mélyeket lélegzett. Teljesen libabőrös lettem, ahogy a tüdejéből kiáramló levegő a bőrömet érte. Óvatosan kihámoztam magam karjaiból, és kimentem a konyhába.
- Szia kicsilány. Hogy aludtál? – kérdezte, miközben egy bögre kávét nyújtott felém.
- Köszönöm, jól. Igen jól. – és beleszürcsöltem a kávémba.
- Azt meghiszem. – kuncogott – És milyen volt?
- Tomika, miről beszélsz? – dörzsöltem meg álmosan a szemeimet.
- Most magyarázzam? Tudod! Milyen volt, amikor a Kölyök…. – kezdte magyarázni.
- Te nem vagy normális! – nevettem jóval hangosabban a kelleténél, de aztán észbe kaptam…. Mégsem szeretném felébreszteni a többieket.
- Most miért?
- Mert az vagy! – mondtam unottan, majd felálltam, hogy elmossam a poharat. Miután végeztem, töltöttem egy bögrével Krisztiánnak is.
- Most haragszol? – ölelt meg hátulról és fejét a vállamra tette.
- Nem, csak semmi kedvem sincs hallgatni a hülyeséged. – sóhajtottam.
- Akkor csak annyit mondj, hogy jobb volt, mint velem? – suttogta a fülembe.
- Ezt most fejezd be! – toltam el magamtól – Nem történt semmi, nem kell egyből a rosszra gondolni, és amúgy is, ha történt volna, sem lenne hozzá semmi közöd! – megfordultam, és kijöttem a konyából. Bementem Krisztián szobájába, igyekeztem óvatos lenni, és nem felkelteni Őt. Nem rajta akartam levezetni a feszültséget, Ő nem hibás semmiben, nem akartam, hogy rajta csattanjon a dolog… Amint benyitottam a szobába, elég érdekes látvány fogadott. Krisztián az egész ágyat kisajátította, fejét a párnába temette, haja kócos volt, és össze-vissza állt. A párnát, amin aludtam, erősen szorította magához. Olyan aranyos volt. A bögrét az éjjeliszekrényre tettem, majd leültem az ágy szélére. Óvatosan közel hajoltam hozzá.
- Életem, ébresztő. – suttogtam az ajkaiba, miközben haját kisimítottam a szeméből.
- Majd. – mondta álmos hangon. Még a szemét sem nyitotta ki.
- Te tudod, de többet már nem ébresztelek így, és kávét sem hozok!
- Kelek már! – dünnyögte a párnába.
- Ügyes vagy. –és nevetve apró csókot nyomtam szájára – Itt a kávéd. – nyújtottam felé. Felült az ágyon, és elvette a bögrét, majd engem is az ölébe húzott.
- Héééj!
- Ez még a reggeli ébresztéshez jár. – szorított magához kicsit erősebben, majd belekortyolt a kávéjába, és felnyisszentett.
- Akartam mondani, hogy forró. – mosolyogtam rá. Még beszélgettünk egy kicsit, majd Krisztián felöltözött, mert jöttek Orsiék, hogy elvigyék Bencét, meg Őt koncertre.
- Szia. – suttogtam ajkaiba
- Légy jó! És akkor este jövök, és megyünk bulizni! – puszilt a hajamba.
- Gyere már Kölyök!! – noszogatta Bence.
- Megyek már!
Miután elmentek, én egyedül maradtam Tomikával. Szandra még aludt, nekem meg nem volt kedvem beszélni a Tamással, így igyekeztem kerülni a társaságát. A konyhában ültem, és a laptopomat bújtam, amikor belépett az ajtón. Felpillantottam a monitorról, de nem szóltam semmit. Csendben felálltam, megfogtam a gépet, és elindultam kifelé.
- Viki, sajnálom! Kérlek, inkább ordítsd le a fejem, mond el, hogy milyen érzéketlen vagyok, csak szólj hozzám! Ennél minden jobb!
- Most mit mondjak? Régen volt, megbeszéltük. Nem volt ellenedre az ötlet, hogy elfelejtsük a dolgot, és hogy „csak” barátok legyünk. Akkor most miért kellett felhozni? És egyáltalán miért így?
- Sajnálom. Tudom, hogy érzéketlen voltam, csak irigykedem a Kölyökre. Ne értsd félre. Mióta megismerted, csak körülötte forog a világod. Nem is tudom, mikor beszélgettünk utoljára, mentünk el bulizni. Olyan sokat jelentett nekem egy-egy baráti ölelés, átbeszélt éjszaka. Annyira hiányzik a régi éned.
- Gyere ide. – öleltem magamhoz – Tomika, sajnálom, hogy úgy neked estem. De miért nem mondtad, hogy így érzel? Ugye tudod, hogyha elmondtad volna, változtattam volna rajta, de nem vagyok gondolatolvasó, hogy a fejedbe lássak.
- Csak féltem. azt hittem, félreérted. A Krisztián nem tudja igaz? Ezért is akadtál ki ennyire.
- Igen. Nem mondtam neki. Mégis hogy mondjam el!!
- Tudom, hogy nehéz, de jobb lenne minél hamarabb túl lenni rajta.
- Tudom. – sóhajtottam.
- Héé! Ne szomorkodj! Krisztián szeret téged, és meg fogja érteni… de beszéljünk valami vidámabb témáról! Tudod, hogy nem bírom a depit. Szóval, akkor este buli?
- Igen. – erőltettem álmosolyt az arcomra. – A Szandra is jön, és ajánlom, hogy vigyázz rá!!!
- Mi van velem? – lépett be a konyhába.
Elmagyaráztuk neki az esti programot, majd megreggeliztünk, ami igazából már ebédnek számított… Délután még volt egy fotózásom. Szandra elkísért, így nem unatkoztam. Szerencsére hamar vége lett, a képek is igen jól sikerültek. Hazaérve lezuhanyoztam és elkezdtem készülődni az esti bulira. Egy pánt nélküli fekete miniruhát vettem fel.
Nem sokára Krisztián is beesett az ajtón, Bence is megérkezett. Megvártuk, míg elkészülnek és már indultunk is.
- De szépek a hölgyek. – csókolt meg Krisztián.
- Köszönjük. – bújtam hozzá közelebb.
- Induljunk már!! – nyafogott Szandra.
A szórakozóhelyre érve, egyből megrohamoztuk a bárpultot. Rendeltünk valamit inni, és leültünk egy asztalhoz. Hangos beszélgetésbe kezdtünk.
- Jössz táncolni? – hajolt közelebb Bence.
- Persze, csak szólok a Krisztiánnak. – mosolyogtam – Krisz! Elmegyek táncolni a Bencével.
- Oké. – nyomott egy csókot a számra.
|
14. rész |
Wiky |
2011.09.26. 17:04 |
|
Reggel, mikor felébredtem, szomorúan vettem tudomásul, hogy Krisztián nincs mellettem. Álmosan slattyogtam ki a szobából egyenesen a konyha felé, ahonnan hangos nevetés hallatszott.
- Jó reggelt. – mondtam, de köszönésem ásításba torkollott.
- Szia szépségem. Felébresztettünk? – jött közelebb és erősen átölelt
- Nem, dehogy is. Hány óra van? – dörzsöltem meg álmosan a szemeimet.
- Már fél kettő. – nevetett Krisztián.
- Olyan korán? – nyomtam csókot a szájára, mire Ő csak elmosolyodott.
Megfordultam, hogy leüljek, ekkor Pixa mosolygó fejével találtam szembe magam. Elég jól felmért a szemeivel.
- Krisztián, szólj a lökött haverodnak, hogy ne stíröljön ennyire.
- Hééé! Ez a lökött haver kelt hajnalban, hogy megjavítsa egyesek autóját!
- Júj! Pixa, köszönöm! Isten vagy! – ugrottam a nyakába, és nyomtam puszit az arcára.
- Ez mér mindjárt más, de ne a Kölyök előtt! Még a végén félre érti!
- Miért? Van mit félreérteni? De mindegy is, inkább pakoljunk, lassan indulni kéne.
- Rendben édesem, de ha lehet, én még lezuhanyoznék. Olyan az illatom, mint egy alkoholistának. Rámrohadt a pia. – nevettem.
- Akartam is mondani, hogy néha mosdani is szokás. – kötekedett Pixa.
- Képzeld, tudok róla. – nyújtottam nyelvet.
- Még sokáig folytatjátok? Így soha nem érünk haza, nekem meg nemsokára koncertem lesz.
- Krisz, légy szíves ne dünnyögj. – bújtam oda hozzá.
- De csak mert ilyen szépen kéred. De gyere, megmutatom, merre van a fürdő, meg hogy mit, hol találsz. – adott egy puszit.
Viszonylag hamar lezuhanyoztam. Kivettem egy törülközőt a szekrényből, magamra csavartam. Rágondoltam a tegnap levetett ruháimra. Semmi kedvem nem volt azokat felvenni, és újra koszosnak érezni magam. Mellesleg a sörtől, ami ráborult iszonyatos illata volt. Megigazítottam a törölközőt magamon, és kiballagtam a fürdőből egyenesen Krisztián régi szobájába.
- Krisztián. Figyelj!
- Mondjad életem. – fordult felém, de szeme megakadt hiányos öltözékemen. Végignézett rajtam, és nagyot nyelt. Megszólalni sem tudott. Éreztem, hogy gondolatban máshol jár.
- Krisz! Hahó, minden rendben? Figyelsz te rám? – integettem a szeme előtt.
- Őőő…. Persze! Mit is mondtál?
- Tudsz valami ruhát adni? Az enyémet nem akarom már felvenni, mert akkor hiába zuhanyoztam. – magyaráztam újra, de gondolatai megint elkalandoztak. – Na jó! Krisz! Látom, neked hiába beszél az ember. - Mond, mi olyan érdekes? Min gondolkozol?
- Bocsánat, elkalandoztam. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen kevés ruhában látlak. Meg kell hagyni, kimondottan tetszik a látvány, sőt!! – mosolygott kacéran.
- Hahó! Elfelejtetted a forgatást? És ha jól emlékszem azt is mondtad, hogy már láttad a fürdőruhás képeimet, meg amúgy is, néha előfordul, hogy otthon is így surranok át a szobámba. A múltkor is ott menetem el melletted. Tehát nem értelek, de köszönöm a bókot.
- De az egészen más volt!!
- Miért is?
Akkor nem tehettem meg ezt! – lépett közelebb, és megcsókolt. Egyik kezével a hajamba túrt, a másikkal pedig a derekamnál fogva húzott magához közelebb. Először gyengéden csókolt, majd egyre szenvedélyesebb lett. Keze a combomon kalandozott. Amikor megindult felfelé, és elért a törölközőhöz, eltoltam magamtól.
- Az előbb még siettél. – mosolyodtam el.
- Az az előbb volt. – majd újra a nyakamnak esett, és csókolgatni kezdte.
- Krisztián, ne! Ez kicsit gyors még nekem.
- Értem én… - sóhajtott, és hátat fordított nekem.
- Kérlek, ne haragudj! – öleltem ár hátulról – Mér volt, hogy elsiettem valamit, és nem lett jó vége a dolognak. Ezt most nem akarom.
- Nem haragszom. Én sem akarok semmit elsietni, de legközelebb akkor ne mászkálj előttem így – mutatott végig rajtam – nem igazán tudom magam kordában tartani. – nevetett.
- Ezen könnyen segíthetünk. Felöltözöm, amint adsz valami ruhát. Emlékszel? Ezért is jöttem be. – nevettem én is.
- Óó…..igen, dereng valami. Várj csak! Mindjárt nézek valamit. – adott egy utolsó puszit, és elindult a szekrény felé. Még szerencse, hogy maradt benne pár ruhadarab. Krisztián szinte belebújt a szekrénybe, annyira keresgélt. Végül, csak talált valami nadrágot, meg egy fekete atlétát.
|
13. rész |
Wiky |
2011.09.23. 17:57 |
|
Hátrébb léptem, és ahogy megfordultam fellöktem egy srácot, aki legalább 2 liter sört borított a nyakamba.
- Elnézést. Nagyon sajnálom. – mentegetődött, miközben felsegített a földről.
- Haver. Kicsit jobban is figyelhetnél…..- mondta szemrehányóan Krisztián.
- Semmi baj. Amúgy is az én hibám volt.
- Tényleg nagyon sajnálom. Minden rendben? – kérdezte kedvesen, de amint felismert minket, arcára döbbenet ült.
- Persze semmi gond. – mosolyogtam rá.
- Elnézést, nagyon sajnálom – mondta nagyra nyílt szemekkel. – Ti nem…
- Felejtsük ezt el oké? Nem történt semmi. – vágtam a szavába kedvesen. – De sajnos sietünk.
Miután a srác elengedett minket, elindultunk visszafelé az autóhoz.
- Merrefelé parkolsz?
- Az igazság az, hogy Orsiék elvitték a kocsit, de te ugye hazaviszel?
- Hát nem is tudom. Miből gondolod ezt? – kezdtem vele játszani.
- Hát, ahogy azzal a sráccal bántál… Kedves voltál, és elbűvölő. – maga felé fordított és ellenállhatatlanul nézett rám.
- Ne csináld! Ezzel nem hatsz meg. – mosolyogtam rá
- Most tényleg itt hagynál?
- Igen! – nyújtottam rá nyelvet.
- Na jó! Akkor, szia. Én meg visszamegyek, és becsajozok.. – duzzogott.
- Azt próbáld meg! – nevettem rá – Na jó. Gyere, ülj be, úgy is arra megyek.
Erre már mindketten nevetni kezdünk. Beszálltunk az autóba, de az nem indult.
- A fenébe! Miért nem indul? – nyafogtam – Álmos vagyok!!
- Szerintem lemerült az aksi.
- Klassz – húztam el a számat. – Most mi lesz?
- Nem messze van a régi lakásunk, most az egyik haverom lakik benne. Azt mondta, menjünk nyugodtan bármikor.
- És nem fogunk zavarni?
- Ugyan már! Gyere, menjünk! – nyitotta ki az ajtót.
- De fáradt vagyok!!
- Ha az autóban akarsz aludni…
- Rendben! Megyek már! – sóhajtottam.
Kiszálltam az autóból és elindultunk. Krisztián 5 percenként megállt valamiért. Vagy a rajongók miatt, vagy látott valami érdekeset, vagy pedig a cipőfűzője nyomta a lábát, esetleg a nadrágja csúszott folyton le…
- Várj egy kicsit!
- Krisz! – nyavalyogtam - Olyan vagy mint egy gyerek! Így soha nem érünk oda.
2 percet nem kibírsz? – dünnyögte.
- És most miért kellett megállunk? – kérdően néztem rá.
- Ezért. – és egy hírtelen mozdulattal magához húzott és megcsókolt. Viszonylag hamar kapcsoltam, és visszacsókoltam. Egy ideig csak így álltunk összebújva, majd kicsit elhúzódott és rám mosolygott.
- Mi olyan vicces? – kérdeztem.
- Tetszik az illatod. Elég érdekes. – nevette el magát.
- Na köszi. Rendes vagy! Te is tudod, hogy kell tönkretenni egy romantikus pillanatot. – duzzogtam rá, és hátat fordítottam.
- Ugye tudod, hogy szeretlek!? – ölelt meg hátulról és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ez a nagy szerencséd. – simítottam végig az arcát. – Amúgy messze van még?
- Nem. Itt is vagyunk. – mutatott a mellettünk lévő emeletes panelházra. Felmentünk a 3.ra és Krisztián kinyitotta az ajtót a kulcsával.
- Szevasz Pixa! – kiabált.
- Csá haver! Hogy hogy erre? – jött ki az egyik szobából egy szál alsógatyában. – Bocs, nem tudtam, hogy társaságod van. – nézett rám fülig érő szájjal – De ezt már megbeszéltük, tudod, hogy nem örülök, ha az ilyen ügyeidet nálam intézed.
- Pixa, légy szíves kultúráld magad!
- Szia. Király Viktória. Krisztián…őő.. Szóval a Kölyök egy barátja. – Amint kimondtam ezeket a szavakat, Krisz kérdően rám nézett.
- Értem én, Szóval te vagy Viki, az elmúlt napokban Krisz senki másról nem tud beszélni.
- Ne is figyelj Pixa bácsira! Csak féltékeny, hogy egyeseknek ilyen szép barátnője van. – ölelt át.
Olyan szépen mondta, még akkor is, ha csak oltásnak szánta.
- A barátnőd vagyok? – pislogtam rá elbűvölően.
- Igen. – mosolygott – Gyere, menjünk be a régi szobámba.
|
12. rész |
Wiky |
2011.09.16. 19:10 |
|
„ A színpad mellett várlak. Remélem, eljössz.” Olvastam Krisztián szavait. Csak sóhajtottam és visszadőltem az ágyra. Próbáltam pihenni, nem gondolni semmire és senkire, főleg nem rá, de nem ment. Minden gondolatom körülötte forgott.
- Ez így nem mehet tovább. – ültem fel az ágyon és magam elé vettem az új laptopom. Gondoltam szétnézek Facebookon meg Twitteren. Amint bejelentkeztem, egyből megláttam Krisz kiírását.
@ederkrisztian …semmi peremén miért mennénk szét?...még az elejené tartunk TE meg ÉN…
Én is megosztottam egy gondolatomat.
@kiralyviki Kérlek, ne játssz velem…
Alig, hogy kiírtam, jött is egy válasz Krisztiántól.
- Hogy ez mindenhol ott van…- Nem olvastam el, hogy mit ír, csak lecsuktam a gépet. Szemem megakadt az órámon, már elég késő volt. Ha el akarok menni, lassan el kéne kezdenem készülni. Úgy döntöttem lezuhanyozok, aztán meglátjuk…
Hamar végeztem a fürdőszobában. Gyorsan megszárítottam a hajam, és felvettem valami ruhát, a hajamat pedig csak lazán összefogtam.
- Szia. Bejöhetek? – kérdezte Bence
- Persze. – mosolyogtam rá.
- Szóval? Nem mész el a koncertre? – Én nem szóltam semmit, csak sóhajtottam. – Tudom, a - Kölyök hülye volt és látni sem akarod, de ha másért nem is, csak azért, hogy megtudd miért tette, ment el. Ennyivel tartozol magadnak.
Végül a Bence rávett, és elvmentem….
Mire a Margitszigetre értem, már majdnem vége volt a koncertnek. Krisztián szokás szerint, a színpadon produkálta magát. Nem mentem túl közel hozzá. Viszonylag messze egy fa mögött álltam meg.
- Zsííír a buli?! Nagy pacsit nektek! Hatalmasak voltatok megint!! És most jöjjön ez utolsó szám.
Ekkor felcsendült Usher OMG című száma. Egyszerűen imádtam, mint ahogy Usher összes dalát. Tudom, nem túl romantikus szám, nem az a nyálas szerelmes nóta. A szövege sem elsősorban szívhez szóló. Inkább egy jó bulizós szám, de ebben a helyzetben, ahogy Krisztián énekelte….teljesen elbűvölt. Valami volt ebben a dalban, amitől mindig kirázott a hideg, és most Ő énekli. Ő, akit annyira szeretek, és egyben utálok….
A koncert végén Krisztián a színpad mellé ment, oda, ahová a találkozót beszéltük meg. Egyszer csak rengeteg lány gyűlt köré, már nem is láttam, hogy hol van, mit csinál.
Már vagy egy fél órája álltam a fa mögött. Nem akartam megzavarni, nem tudtam, hogy odamenni hozzá. Még mindig a rajongók koszorújában állt. Összeszedtem minden bátorságom és elindultam a színpad felé. 2 lépésnyire lehettem a fától, amikor Krisztián hívott. Gyorsan visszabújtam a fa adta biztonságos búvóhelyemre.
- Szia. Legalább szólhattál volna, hogy nem jössz. – mondta idegesen. A telefonba hallatszott a sok rajongó kiabálása.
- Kivel beszélsz? A barátnődet hívod? – kiabálták.
- Találkozzunk a sziget másik végén. Ígérem, ott leszek! – Miközben kimondtam ezeket a szavakat, végig azon gondolkodtam, hogy mi a francot művelek én!!! Miért nem mondom le?!
- Rendben. – mondta közömbösen és letette a telefont.
Nem sokkal ezután sikítozást hallottam. – SP! Ne menj még! Szeretünk! – kiabálták a rajongók. Nem láttam túl sok mindent. Néhány perc múlva egy csapat lány ment el mellettem.
- Olyan aranyos volt. Vajon kivel beszélt?
Biztos valami lánnyal. Tudjátok, hogy mehet nála, csak egy telefonjába kerül, és máris van társasága.
- Olyan jó lenne, ha egyszer…. – de már nem hallottam mit beszélnek. Lassan én is elindultam. Mivel nem volt messze, a sétálást választottam. Mikor odaértem és megláttam Krisztiánt, megtorpantam. Már elég sötét volt, de még mindig napszemüveget viselt. Próbálta magát álcázni a kék sapkájával. Egy padon ült. Látszott rajta, hogy ideges. Nagy levegőt vettem, és elindultam felé. Mikor odaértem, leültem mellé.
- Azt hittem, hogy el sem jössz. – vágott kétségbeesett fejet. Szemeiből félelem tükröződött.
- Ööö…elhúzódott a fotózás.
- Elég nyúzott vagy! Ennyire fárasztó volt?
- Mondhatni..
- Akkor…nem is….gondolkoztál?- kérdezte félénken.
- Egész nap más sem jár a fejemben. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni.
- És? Mire jutottál? – nem tudtam erre mit mondani, csak hangosan sóhajtottam. - Viki, én….
- Nem érdekelsz! Csak ezért jöttem, hogy megtudjam, miért. Miért játszottál velem?
- Fáj, hogy ennyire nyers vagy. – sóhajtott.
- Fáj? Nekem fájhatna, de…. - Nem tudtam befejezni a mondatot, a szemem könnybe lábadt, a gyomrom görcsbe rándult.
- Viki, kérlek! – nézett rám nagy kék szemeivel, és megfogta a kezem.
- Ezt ne! – és egy hírtelen mozdulattal kirántottam a sajátom. – Krisztián, én azt hittem, hogy elindult közöttünk valami, Úgy éreztem, hogy megkedveltél, és hogy fontos voltam a számodra, de nagyot tévedtem. – Miközben kimondtam ezeket, a szavakat, szememből ömleni kezdett a könny. Felálltam, elakartam menni, de Ő megragadta a kezem.
- Tényleg fontos voltál, és vagy is!!
- Persze. – mondtam cinikusan.
- Bocsáss meg, kérlek! Bolond voltam!
Nem válaszoltam, nem tudtam mit mondani, csak gúnyosan elmosolyodtam
- Azzal a lánnyal, nem volt semmi! Semmi, mióta megismertelek, és…. – felállt most már Ős is, és közelebb jött – és belédszerettem.
Nem tudtam megszólalni. Legszívesebben hátátfordítottam volna, és elrohantam volna, de a lábaim nem mozdultak. Átkarolta a derekam, és közelebb húzott magához. Felnéztem rá, kék szeme gyönyörűen ragyogott. Lehajolt, homlokunk összeért. Kezével megérintette az arcom és letörölt egy könnycseppet. Tudtam itt végem… Ajkaival közelített felém. Egy picit elhúzódtam, majd mégis közel engedtem magamhoz. Szája az enyémet súrolta. Lassan, gyengén csókolt meg. |
11. rész |
Wiky |
2011.09.10. 18:33 |
|
- Viki! Várj, kérlek! – mondta levegő után kapkodva. – Beszéljük meg. Lágy szíves!
- Nincs miről beszélnünk! – jelentetem ki határozottan és már szálltam volna be a kocsiba.
- Szerintem, meg van! – elkapta a karom és maga felé fordított.
- Most sajnos nem érek rá! – mondtam gúnyosan – Fotózásom lesz. – Szemrebbenés nélkül hazudtam neki.
- Akkor utána, ha végeztél. – nézett le rám.
- Nem hiszem. – fordultam vissza, hogy beszálljak az autóba, de Ő erősebben szorította meg a karom.
- Hatkor! Koncertem lesz a Margit szigeten. Kérlek, gyere el! – újra maga felé fordított.. – - - - Beszéljük meg. – Nem tudtam elutasítani. Ahogy belenéztem abba a két kétségbeesett szempárba, megesett rajta a szívem.
- Legyen. – bólintottam majd beültem az autóba és elhajtottam. Alig, hogy elindultam Szandra hívott.
- Szia. Hol vagy? Milyen volt a forgatás?
- Szandra, ha tudnád…- de itt elcsuklott a hangom.
- Viki, minden rendben?
- Nem. Semmi sincs rendben! Tiszta hülye vagyok… még is mit vártam?
- Miről beszélsz?
- Hol vagy most? Beszélnünk kéne.
- A Mamutban vagyok Tomikával. De te hol vagy,
- Mindjárt ott vagyok. Gyere ki a bejárathoz. - ezzel letettem e telefont.
- Bocsi, de most mennem kell. Viki elég furcsa volt a telefonban. Valami azt súgja, hogy a forgatáson történt valami. – magyarázta Szandra Tomikának.
- Vagy éppen utána…- vágta rá Tamás.
- Te tudsz valami?
- Mondhatni. A Kölyök magyarázott valamit, de nem nagyon értettem. Majd a Viki elmondja.
- Már itt is van. – puszit nyomott Tamás arcára, és elindult felém.
- Szia. Minden rendben? Elég fura volt a hangod a telefonban. – nyomott puszit az arcomra.
- Ezt ne itt az autóban beszéljük meg.
- Akkor menjünk le a rakpartra sétálni.
Néma csend volt a kocsiban egész úton. Szandra csak ült, és bámult kifelé az ablakon. Én igyekeztem a vezetésre koncentrálni, de nem nagyon ment….csak Ő járt a fejemben. Mikor odaértünk, leparkoltam és elindultunk sétálni.
- Na! Mesélj mi történt?! – vágott bele a közepébe Szandra. Ennél jobb kérdést nem is tehetett volna fel.
- Szóval…. – kezdtem bele a történetbe. Csak meséltem, és meséltem. Mindent elmondtam, hogy mi történt a forgatáson, hogy milyen jól éreztem magam Krisztiánnak. A recepcióst, azt, hogy milyen jó volt a közös gitározás, hogy milyen érzés volt érezni teste melegét, az illatát….és azt, hogy mekkorát csalódtam benne.
- És? Elmész? – kíváncsiskodott Szandra.
- Nem tudom, de lassan el kéne döntenem. – sóhajtottam.
- Szereted?
- Hát figyelj én….
- Nem, Viki! Ez egy egyszerű kérdés. Igen, vagy nem? Ha nem, akkor nincs miről beszélnünk, de ha igen, akkor gondold át a dolgot. Tényleg kiteszed magad ennek? De ami a legfontosabb, tudd meg, hogy Ő mit érez? Csak azt akarja, vagy tényleg táplál irántad valamit.
- Szerintem a reggel történtek után ez egyértelmű.
- Azért gondold át a dolgokat, de most ideje menni. Megígértem a fiuknak, hogy megnézünk egy filmet.
- És engem kihagytok a buliból? – játszottam a megsértettet.
- Azt hiszem, van jobb dolgod is! – célzott ezzel Krisztiánra.
Hazaérve Szandráék bevonultak a Tomika szobájába. Én is bementem az enyémbe és gondoktól telve dőltem el az ágyon. Egy ideig csak a plafont bámultam, majd becsuktam a szemem és felejteni próbáltam. Legszívesebben minden tegnapi emlékemet kitöröltem volna örökre….Relaxálásomból a telefonom zökkentett ki. SMS-em jött.
- Hogy öt percig nem lehet nyugta az embernek! – előkotortam a telefonom és megnéztem az üzenetet.
|
10. rész |
Wiky |
2011.09.05. 17:33 |
|
Bementünk a szobába és leültünk az ágyra beszélgetni. Negyed 4 lehetett, amikor Krisztián menni készült.
- Most már átmegyek az én szobámba. Elég késő van és biztos nagyon fáradt vagy. – de ahelyett, hogy leállt volna eldőlt az ágyon.
- Késő?! Inkább korán! – nevettem – Figyelj, ha gondolod akár itt is aludhatsz. – de ezt már Krisztián nem hallotta. Melléfeküdtem az ágyon és csak néztem, ahogy édesen alszik. A szobában néma csend volt, csak Krisz gyerekes szuszogása hallatszott. Csendben felálltam és elmentem zuhanyozni. Mikor végeztem, kiléptem a fürdőszoba ajtón és láttam, hogy Krisztián még mindig alszik. Óvatosan az ágya mellé sétáltam és gyengéden betakartam. Nyomtam egy puszit a homlokára, de lehet hogy nem kellett volna, mert erre felébredt.
- Viki? – mondta álmos hangon.
- Csak én vagyok. Aludj nyugodtan. – rámosolyodtam és hátat fordítottam neki.
- Hová mész? – felült az ágyon és álmosan pislogott. – Ugye nem mész el?
- Hová mennék? – fordultam vissza felé és megsimogattam az arcát. – Nyugi itt leszek a szobában. – megfogta, és erősen megszorította a kezem.
- Maradj itt velem éjszakára. Csak arra vágyom, hogy mellettem aludj.
- Ezt majd még megbeszéljük. Most feküdj le és aludj. – mosolyogtam rá. Leültem az ágya szélére és adtam neki egy „jó éjt” puszit, betakartam és leültem a kanapéra. Nagyon fáradt voltam, szinte pár perc alatt elaludtam…
Vagy fél egy lehetett, amikor felébredtem. A napfény betöltötte az egész szobát. Arra lettem figyelmes, hogy valaki fekszik mellettem. Krisztián volt az. A kanapé elég keskeny volt, így alig fértünk el. Én háttal feküdtem neki, ő pedig erősen ölelte át a derekam. Keze a pólóm alatt a hasamon hevert, teste teljesen az enyémhez simult. Nem tudtam elképzelni, hogy hogyan került mellém, vagy hogy mikor, de az igazat megvallva nem is érdekelt. Egy ideig csak feküdtem és vártam, hogy Krisztián is felébredjen. Már vagy egy negyed órája hallgattam gyermekded szuszogását és simogattam a karját, mire magához tért.
- Szép jó reggelt – mosolygott és nyomot puszit az arcomra.
- Örülök, hogy felébredtél. Lassan indulni kéne, biztos várnak Tomikáék.
- És a reggelivel mi lesz? – ásította el magát. Én óvatosan felültem a kanapén, és megpróbáltam átmászni rajta. Igyekeztem Krisztiánt nem lelökni.
- Reggeli?! Már dél is elmúlt! – nevettem. Ekkor már a csípőjén ültem. Így is elég kényelmetlen volt a helyzet erre még rátett egy lapáttal és kezeit a csípőmre helyezte és erősen húzott magához.
- Nem érdekel. Akkor is rendelünk valami kaját! – mondta határozottan.
- Khm.. azt hiszem nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass! – mind a ketten nevetni kezdtünk. Leszálltam róla, ő is felült a kanapén és rendelt valami kaját. Amint végzett, bement a fürdőszobába, hogy kicsit rendbe szedje magát.
Amíg vártam rá megnéztem kicsit közelebbről Bence gitárját. Kivettem a tokból és leültem vele az ágy szélére. Egy időben tanultam gitározni, de az már igen régen volt. Mára már szinte semmire sem emlékszem. Ekkor Krisztián jött k a fürdőből.
- Te mit csinálsz? – nézett rám kérdően.
Most mi van? Nem nézed ki belőlem, hogy valamennyire konyítok a zenéhez?
- Dehogy is!! Szó sincs erről, csak…
- Régen tanultam gitározni, de az régen volt. – szakítottam félbe. Krisztián leült mellém az ágyra és átkarolt.
- Várj, segítek. – megfogta a kezem és így fogta le a hangokat. Olyan jó érzés fogott el, ahogy éreztem a parfümének illatát, bőre puhaságát. – Nézd csak. Így fogod le ezt a hangot. – súgta a fülembe. A hideg futkosott a hátamon, ahogy a leheletét az arcomon éreztem. – Ezt a hangot pedig… - ekkor szája a vállamat érte. Óvatosan lehelt csókot a nyakamra. Minden egyes érintésébe beleremegett a testem.
- Krisz, én… - próbáltam ellenkezni, de szavaim halk nyögésbe torkollottak. Hevesen csókolt, miközben a gitárt óvatosan kivette a kezemből, és félrerakta. Egy percre sem engedett el. Óvatosan hátradöntött az ágyon, felsőtestével felém kerekedett. Egyre vadabbul csókolt, miközben kezével a combomat markolászta. A telefon csörgése zökkentett ki a dolgokból. A recepcióról kerestek, hogy valamelyikkőnk menjen le a reggeliért, mert megérkezett. Krisztián mit sem törődve ezzel, tovább csókolt, majd nagy nehezen lemászott rólam, és elindult. Épp, hogy kiért az ajtón megcsörrent a telefonja.
- Krisztián! – kiabáltam utána
- Vedd fel! – hallottam a választ. – Várj ne!!! – De már késő volt…
- Halló. Éder Krisztián telefonja.
- Szia. Szólnál a kis drágámnak, hogy a szerelme keresi? – hallottam egy lány nyávogó hangját a telefonba.
- Máris adom. – majd oda nyújtottam neki a telefont. Kerültem a tekintetét. Még csak rá sem akartam nézni, nem hogy a szemébe bámulni….
- Igen? – mondta Krisztián miközben óvatosan az államnál fogva felemelte a fejem, és bűnbánó arccal nézett le rám. Lecsuktam a szemem és sóhajtottam egy hatalmasat. Megfordultam és visszamentem a szobába. Nem akartam megvárni, míg befejezi a beszélgetést. Összeszedtem a holmim, és elindultam. Minél hamarabb otthon akartam lenni…..
Már nyitottam ki az autó ajtaját, amikor egy hang szólalt meg mögöttem. Krisztián volt az. Valószínűleg idáig futott, mivel igen csak levegő után kapkodott.
- Viki, várj, kérlek! – mondta lihegve. – Beszéljük meg! Légy szíves.
|
9. rész |
Wiky |
2011.08.17. 09:04 |
|
- Jó estét kívánok! Segíthetek? – kérdezte a recepciós.
- Igen. Szobafoglalásom van. A nevem…
- Tudom, hogy ki maga. – mosolygott a lány. – Itt vannak a kulcsok. És a hölgy? – nézet rám kicsit flegmán. Ekkor Krisztián átkarolta a derekamat, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Ő velem alszik természetesen. – mosolyogva rám nézett. Szeme gyönyörűen csillogott. Nem tudtam megszólalni, csak visszamosolyogtam és bámultam rá tovább. Olyan jó érzés volt, persze tudtam, hogy ez az egész csak kamu…
- Értem. Elnézést, csak azért kérdeztem, mert egyszemélyes szobát kért. Nem említette, hogy társasága is lesz.
- Nos igen, én sem tudtam még, amikor lefoglaltam a szobát. Ha megtenné, hogy kicseréli.
- Ez csak természetes. – mondta segítőkészen a lány.
- Életem, és az újságírók? – és közelebb bújtam Krisztiánhoz.
- Sss..tudom. – adott még egy puszit. – Kérem, ha bárki is felőlünk érdeklődne, ne mondjon semmit.
- Értem.
- Tehát nem is látott minket!! – hangsúlyozta Krisztián.
Ekkorra már teljesen kész voltam, de szerencsére indultunk is a lift felé. Már nem bírtam volna sokáig, így is nagyon erőlködnöm kellett, hogy el ne nevessem maga. Míg a liftre vártunk Krisztián átölelt hátulról és a nyakamat kezdte csókolgatni. Már nyílt is az ajtó és Ő szó szerint betolt a liftbe. Még mindig hülyéskedett és ezzel én is tisztában voltam. A liftben mind a ketten hangosan nevetni kezdtünk. Természetesen visszamentünk a recepcióra és elmagyaráztunk mindent. A lány nem tartotta ilyen viccesnek a dolgot, de visszacserélte a szobát 2 egyágyasra…
- Te tiszta hülye vagy! – mondtam nevetve már a liftben és beálltam az ajtóval szembe.
- Miért is?!
- Szegény lányt jól kikészítetted. Pedig azt hittem, hogy nem veszi be, de az a liftes jelenet…mindent vitt. Nagyon jól játszottad a hős szerelmest. Szerintem te pályát tévesztettél, színésznek kellett volna menned.
- Te miről beszélsz? Én nem játszottam meg semmit! – mondta, majd újra magához húzott és átölelte a derekamat.
- Ne csináld már! – nevettem
- Mégis mit? – és még erősebben ölelt. Majd megállta a lift és kinyílt az ajtó. Kihámoztam magam Krisztián karjaiból, és gyorsan kiléptem a liftből. Elindultam megkeresni a szobáinkat.
- Ideadnád a kulcsom? – néztem Krisztiánra, mivel nála volt mind a kettő.
- Hát…nem is tudom. Mit adsz érte cserébe?
- Mit szeretnél?
- Mondjuk egy puszit. – nézett rám nagy kék szemeivel.
- Na jó, ha ez az ára.. – és közelebb hajoltam hozzá. Persze Ő pimaszul elfordította a fejét, így a szájára sikerült puszit nyomnom.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod csinálni. – néztem rá gúnyosan. Természetesen ő csak mosolygott tovább. – Bejössz? Annyira nem vagyok már álmos! Beszélgethetnénk.
- Oké. Ki nem hagynám:P – mosolygott.
|
8. rész |
Wiky |
2011.08.15. 09:49 |
|
- Így hogy fogod befejezni a forgatást? Úgy értem, ha a többi szereplő is kimegy…
- Már csak a te jeleneteid hiányoznak. – szólt Krisztián a kamera mögül. – Készen állsz?
- Indulhat.
Krisztián jót akart azzal, hogy mindenkit kiküldött, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna, még inkább ideges lettem. Rá kellett jönnöm, hogy nem a stáb zavart eddig, sokkal inkább feszélyeztetett Krisz jelenléte, és most már csak Ő van a szobában. Próbáltam úgy nézni, úgy mozdulni, ahogy mondja, de nem ment…
- Viki, kérlek! Próbálj meg lazítani egy kicsit. Hidd el, hogy sokkal egyszerűbb lesz. – ült le mellém az ágyra.
- Igyekszem én, csak tudod….- de Krisztián közelebb ült és megölelt.
Nyugi. Nincs mitől félned. – mondta miközben kezével a hátamat simogatta. – Tudod…, ez is csak egy munka. – súgta a fülembe. Ahogy a lehelete az arcomat érte, a hideg futott végig a hátamon. Jól esett a közelsége. Mikor elengedett mélyen a szemembe nézett, de nem szólt egy szót sem. A tekintetéből áradó melegség átjárta a testemet. Ez a pár perc többet jelentett a számomra, mint ezer bátorító szó.
- Na?! Hogy érzed? Folytathatjuk? – törte meg a csendet.
Én némán bólintottam egyet. Krisztián beállította a kamerát, a fényeket és elindította a zenét. Innentől már kicsit gyorsabban zajlott a forgatás…. A végére már egészen egymásra sikerült hangolódunk, és már egy kicsit fel is oldódtam. Bár volt néhány jelenet, ahol elég kellemetlenül éreztem magam, hiszen tényleg elég intim helyzetben voltam Krisztiánnal…
Mikor végeztünk behívott mindenkit és megköszönte a munkát.
- Akkor én megyek. Te mikor jössz? – kérdeztem, miután átöltöztem és összeszedtem a holmimat. – Ha gondolod, megvárlak.
- Az igazság az, hogy én nem megyek már haza, és szerintem neked sem kéne. Elég késő van már és biztos fáradt is vagy.
- Hát tényleg nincs sok erőm átvezetni a városon…
- Na látod! Ilyen fáradtan nem engedlek haza. Még csak az hiányozna, hogy valami bajod essék. Nem mész te sehova! – mondta határozottan.
- És mégis hogy gondolod? Hol fogjuk tölteni az éjszakát?
- Vagy 2 utcányira van egy szálloda. Ott foglaltam szobát magamnak.
- Nem is tudom. Inkább hívok egy taxit…
- Persze, hogy valami őrült sofőr letámadjon! – vágott a szavamba. – A legjobb lesz, ha velem jössz.
Végül is meggyőzött. Miután mindenki elment, mi is elindultunk.
- Várj! Ezt itt ne hagyjuk! – mutatott Krisztián egy gitártokra.
- Ez honnan van? A tied?
- Nem. Bence vett valami új gitárt, csak elvitte, hogy hangolják be. Megkért, hogy vigyem már haza neki. – Kiértünk az autómhoz, és már nyitottam volna ki az ajtót…
- Ne már! Nehogy autóval menjünk! Nincs messze. – magyarázta.
- Remek… Haza nem engedsz, taxiba sem ülhetek, bezzeg az éjszaka közepén sétálgathatok az utcán…- nevettem.
- Ne félj már! Majd én megvédelek! – és közelebb húzott magához…
Végül is gyalog mentünk. Az egész utat végig beszélgettük. Sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Krisztián ki is talált valami irtó nagy hülyeséget.
- Na lécci!!!
- Persze! Ezt most felejtsd el! – nevettem.
- Ne már! Olyan jó poén lenen. Képzeld el a recepciós arcát, amikor mindezt előadjuk neki.
Valahogy sikerült rávennie a dologra. A szállodába érve, Krisztián megkereste a recepciót és bejelentkezett…
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…