|
32. rész
Wiky 2012.01.24. 16:52
Elmentünk Szandrával bevásárolni. Mindent megvettünk, amire úgy gondoltuk, hogy szükségünk lesz, meg persze azt, amire nem. Szatyraink üdítővel, chipssel, gumicukorral, és más hasonló rágcsálnivalókkal volt tele. Hazafelé még megálltunk egy boltba, mert Szandra kinézett magának egy új ruhát. Megvettük, és már mentünk is tovább a cukrászdába. Gyorsan felvettük a tortát, és egyenesen hazafelé vettük az irányt. Felcipeltük a szatyrainkat a házba. A fiúk már nem voltak otthon. Egyedül Bence segített nekünk, de nemsokára Ő is elment Barbiért. Mi ketten pedig előkészítettünk mindent estére……
- Máris megyek! – kiáltotta Szandra, amikor meghallotta a csengő hangját. – Sziasztok, gyertek be!
- Sziasztok csajok. – mosolyogtam.
- Viki? Tényleg te vagy az? – csodálkoztak.
- Mit mondjak. Felnőttem az elmúlt években. – nevettem.
- Gyertek, menjünk be a szobába. – invitálta bentebb őket Szandra. Miután elhelyezkedtünk, és megkínáltunk mindenkit mindennel, hangos beszélgetésbe kezdtünk.
- Tehát a szabályok a követezőek! – kezdtem bele. – Lehetőleg ne fordítsátok fel a házat! Ez itt az én szobám, itt lesztek egész este. Azt csináltok, amit akartok, viszont, a többi szobába tilos az átjárás! – vázoltam fel a helyzetet. Közbe Bencéék is befutottak. Megismerkedtünk Barbival is. Igazán kedves, aranyos lánynak tűnt. Segítőkész volt, és látszott rajta, hogy igazán szereti a Bencét. Nem csak azért van vele, mert híres. Közben Tamás is hívott, hogy szóljon, elindultak, és ha ideérnek, küld egy SMS-t, hogy engedjem be őket.
- Hozok még chipset. – álltam fel a fotelból.
- Segítek! – jött utánam Bence. A konyhába érve, én nekiálltam keresni a chipses zacskókat. – És? Mit gondolsz róla? – kérdezte bátortalanul.
- Őszintén? – és leültem az asztalhoz. – Aranyos lány. Kedves, barátságos. Látszik rajta, hogy tényleg téged szeret, és nem a hírnevedet.
- Úgy örülök, hogy ezt mondod. Annyira féltem, hogy nem fogod kedvelni. – mosolygott.
- Bencus!
- De tényleg. Elvégre olyan vagy, mintha a nővérem lennél. Éppen ezért is fontos a véleményed.
- Tényleg aranyos lány, és…. – beszélgetésünket a mobilom csengése zavarta meg. Krisztián küldött SMS-t, hogy lent várnak.
- Menj csak. – bólintott Bence, én pedig elindultam az ajtó felé.
- De ne hogy azt hidd, hogy megúszod. Innen folytatjuk! – szóltam vissza az ajtóból. Csendben osontam ki a házból, nehogy bárki is észrevegyen. Amint kiléptem a folyósóra, rohanni kezdtem. Minél hamarabb Krisztián ölelő karjaiban akartam tudni magam.
- Végre! – öleltem magamhoz szorosan.
- Ennyire hiányoztam? – nevetett.
- Nem. Ennél sokkal, de sokkal jobban. – mondtam kislányos hangon
- Srácok. Menjünk már! – nyafogott Tamás. Mi ezen csak nevettünk, de megértettük az ő helyzetét is. Egész nap alig látta Szandrát, persze, hogy hiányzik neki. Csendben osontunk vissza a házba. Az Ajtónál a fiúk ledobták cipőiket, és kabátjukat. Ekkor megláttam Krisztián felsőjét. Pólója feszes volt és mély kivágású. Csak nagyokat pislogva néztem a mellkasát.
- Nem tetszik? – kérdezte kétségbeesetten.
- Azt nem mondtam. Nem erről van szó. – magyaráztam, és egyre közelebb léptem hozzá. – Csak tudod, vigyázz. Így még nehezebb lesz ellenállnom neked. – suttogtam az ajkaiba.
- És ezt te mondod? – nevetett. – Néztél már tükörbe? Elképesztően gyönyörű vagy.
- Mind a ketten nagyon szépek vagytok, de menjünk már! – türelmetlenkedett Tomika. Megfogtam a kezüket, és a szobám felé kezdtem húzni őket, ahol a többiek beszélgettek.
- Meglepi! – nyitottam be a szobába. Mindenki elmosolyodott a fiúk láttán.
- Tamás! – ujjongott Szandra, és az említett nyakába ugrott. – Nem úgy volt, hogy dolgotok van?
- Azt hiszed képesek lennénk kihagyni a bulidat? – nevetett Krisz, és megölelte Szandrát.
- És Orsi? Ő hol van? – nézett körbe Szandra.
- Ő sajnos tényleg nem tudott eljönni, de azt mondta, holnap a Pinket kinek hagyná.
Szandra mindenkit bemutatott a srácoknak. A csajok nem tűntek túl pletykásnak, de nem kíséreltem meg a dolgot. Nem akartam magam viszontlátni a holnapi újságok címlapján. Ezért is inkább kerültem Krisztiánt. Próbáltam minél kevesebbet hozzászólni, ránézni.
- A tortát majd elfelejtettem. – álltam fel hírtelen, és elindultam az ajtó felé, ahol Krisztián támaszkodott. – Kértek még valamit? Mit hozzak? – fordultam vissza az ajtóból. Krisz átölelte a derekamat.
- Ti jártok? – kérdezte az egyik lány.
- Nem. – mondtam határozottan, és Krisztián felé fordultam. Kérdően néztünk egymásra.
- Mindegy. – sóhajtottam. – Ezt majd még megbeszéljük. – suttogtam és visszafordultam a többiek felé.
- Nincs mit megbeszélni. – suttogta a fülembe.
- De van. – toltam el magamtól. – Tehát, akkor kinek mit hozhatok még?
- Kérhetnék egy pohár colát? – kérdezte Barbi. – Persze, ha nem gond.
- Ugyan már. – intettem. Ahogy megfordultam, Krisztiánnal találtam szembe magam. Ügyesen kikerültem, de ő óvatosan megfogta csuklómat, és végighúzta ujjait a kezemen. Nagy levegőt véve mentem ki a konyhába. Egy pohárba töltöttem üdítőt és kivettem a tortát a hűtőből. Nagy nehezen egyik kezemben a tortával, a másikban egy halom tányérral és villával, meg persze a pohárral elindultam vissza. Ahogy kinyitottam a konyhaajtót, Krisztián állt előttem. Óvatosan tolt vissza.
- Mi van? – kérdeztem és letettem a dolgokat a kezemből.
- Valamiről szeretnék veled beszélni. – mondta halkan.
- Most? Nem ér rá?
- Nem.
- Jó, rajta. – mondtam, de a várva várt monológja elmaradt. Csak állt némán a pultnak támaszkodva, és a földet bámulta. Közelebb léptem hozzá, és karom a dereka köré fontam.
 - Krisz. – suttogtam. Nagy levegőt vett, és tekintetét rám emelte. Gyomrom összeszorult. Nem tudtam elképzelni, hogy mit akar mondani.
- Éreztél már olyat, hogy a gyomrod összeszorul, és össze-vissza beszélsz, ha egy bizonyos személy a közeledbe van? – mosolygott.
- Nem vetted még észre? – nevettem. – Most is ezt értem.
- Én is. – suttogta. Közelebb húzott magához, és felém hajolt. Ajkai az enyémhez értek. Lassan és gyengéden csókolt meg.
- Viki, - suttogta a csók végén. – Nem akarok titkolózni. Nem érdekel, hogy ki mit mond.
- Biztos, hogy ezt akarod? És a rajongók? Nem félsz, hogy emiatt vége a karrierednek?
- Nem érdekel. – suttogta és újra meg akart csókolni, de Barbi rontott be a konyhába.
- Óóó….bocsánat. – látszott rajta, hogy zavarban van.
- Semmi gond. – nevettem. – Már úgy is menni készültünk.
A tortával a kezünkbe tértünk vissza a szobába. A fiúk egyből nekiestek. Viszonylag hamar el is fogyott az egész. Hála Bencének és a többieknek, rögtönzött kiskoncerten találtuk magunkat. Nagyon jól telt az este további része, sokat nevettünk, szórakoztunk. Már nem érdekelt, hogy mit mondanak a lányok, vagy hogy kiderül a dolog. Egyszer úgyis el kellett volna mondani. Hajnal 3 körül feküdtünk le. Szandra a lányokkal aludt, Bence és Barbi együtt Bence szobájába. Tomika egyedül, én pedig Krisztiánnal.
- Gyere csak. – húzott közelebb magához, és a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Krisztián! – suttogtam. – Vendégeink vannak.
- Ígérem halkak leszünk.
- Nem! – kiáltottam fel nevetve és arrébb húzódtam tőle. – Sajnálom, de most nem lehet. – simítottam végig az arcát.
- Tudom. – sóhajtott, és megpuszilta a homlokomat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
