M�snap reggel Kriszti�n cs�kjaira �bredtem. Ny�g�sen d�rzs�ltem meg szemeimet, mire � csak halkan kuncogott. Lassan nyitottam ki a szemem, �s Kriszti�nnal tal�ltam szembe magam. Mosolyogva nyomott cs�kot a sz�mra.

-         Sz�p j� reggelt. Hogy aludt�l?

-         Igaz�n j�l, mivel itt volt�l mellettem. Hossz� ideje nem volt arra p�lda, hogy a karjaidban aludjak el. Arra meg f�leg nem, hogy cs�kjaidra �bredjek.

-         Ha tehetn�m, egy percre sem hagyn�lak magadra. – v�laszolta, majd �jb�l cs�kot lehelt ajkaimra. – Gy�ny�r� vagy.

-         Ne m�r!. – v�laszoltam kisl�nyos zavaromban, �s fejemet a p�rn�ba temettem.

-         Kicsim, ne csin�ld m�r. – pr�b�lt a szemembe n�zni, de nem hagytam neki. – T�nyleg nagyon sz�p vagy.

-         K�pzelem. – d�nny�gtem a p�rn�ba.

-         Ne l�gy m�r ilyen. – nyafogott.

-         �n? Te piszk�lsz. – emeltem fel a fejem.

-         Baj, hogy nekem te vagy a vil�gon a legszebb?

-         Ne hozz zavarba.

-         De szeretlek. – mondta kisfi�s hangon.

-         �n is. – �s k�zelebb hajoltam hozz�. Ajkaink p�r centire voltak egym�st�l. Gyeng�den cs�koltam meg, de � nem �rte be ennyivel. Egyre vadabbul cs�kolt, mik�zben keze a l�m al� t�vedt. �vatosan r�m g�rd�lt. M�r a p�l�mat vette volna le, amikor Tomika �s Bence rontott be a szob�ba.

 

-         Bocs�nat, nem tudtuk, hogy…. – szabadkozott Bence.

-         K�ly�k, az�rt �vatosan. Viki egy gyenge, t�r�keny n�. �s sr�cok, az�rt nem szeretn�k m�g keresztapa lenni.

-         Tam�s, takarodj! – dobta fejbe egy p�rn�val Kriszti�n. �vatosan lel�ktem magamr�l Kriszti�nt, �s nyakig betakar�ztam.

-         Am�gy, mib�l gondolod, hogy te lenn�l a keresztapja? – k�rdezte Kriszti�n �s felk�ny�k�lt mell�m az �gyon.

-         Mi�rt ki m�s lenne? – mosolygott Tam�s.

 

-         Sr�cok, �s mi a l�nyeg? Mi�rt is rontottatok be? – n�ztem r�juk k�v�ncsi szemmel.